Véletlen egybe nem esések története
Kassay Réka 2008. augusztus 27. 09:57, utolsó frissítés: 2008. augusztus 26. 16:51Egy terrorizmussal vádolt lány után kutató egyetemi tanár, egy nyugdíjas, aki prostituáltat vásárol, és még sok más szál (nem) fut össze Fatih Akin új filmjében.
A filmek kapcsán gyakran esik szó véletlen egybeesésekről, sorsszerűségről. Mindig akaratlanul felteszem magamnak a kérdést, amikor megérint egy történet, hogy el tudom-e ugyanezt képzelni a valóságban is.
Aztán levonom ugyanazt a következtetést: azon túl, hogy jó eljátszani a gondolattal, nem számít, hogy a valóságban nem úgy működnek a dolgok, mint a vásznon. Sőt. Azért (is) nézek filmeket, hogy különös, rendkívüli helyzeteket is át tudjak élni.
A másik oldal olyan film, melyben inkább véletlen egybe nem esésekről lehetne beszélni. Sorsszerűség az van benne bőven: két város és néhány kulcsszereplő körül futnak össze a szálak, azonban mindig hajszálon múlik, hogy a szerencsés véletlen nem következik be. A két szereplő halála, mely két fejezetre osztja a filmet, szintén értelmetlen, buta véletlen miatt történik.
A leginkább a Fallal szemben (Gegen die Wand) című filmjéről ismert Fatih Akin újra a németországi török emigráció témájához nyúlt, ezúttal azonban két generáció közötti viszonyok problematikájával toldotta meg azt. Egy török anya, aki a lányát keresi, német földön hal meg, egy német lány pedig Törökországban, barátnője keresése közben. Eközben a Törökországból emigrált apa fia visszatér Isztambulba, ahol egy német könyvesbolt tulajdonosa lesz.
A történet ott kezdődik, hogy Ali, az Isztambulból Hamburgba települt nyugdíjas megvásárol magának egy prostituáltat feleségnek. A nőről kiderül, szintén török földről származik. Ali fia, Nejat, aki németet tanít a brémai egyetemen, eleinte nem helyesli a dolgot. De megkedveli Yetert, akiről megtudja: azért bocsátotta áruba a testét, hogy támogatni tudja lánya tanulmányait.
A nő halála után eldönti, megkeresi a lányt és Isztambulba utazik. Aytent azonban nem csak ő, hanem a rendőrség is keresi, terrorizmussal vádolják. A lány Brémába menekül és az ottani egyetemen tanuló Lotte-nál kap menedéket, akivel rövidesen egymásba szeretnek.
A film cselekménye nem időrendben mutatja be az eseményeket, így bizonyos jeleneteket csak később értünk meg, amikor a narráció visszatér egy korábbi időpillanathoz és új információk birtokában meséli el ugyanazt: teljesen más értelmet kap például az alvó lány képe Nejat előadásán, miközben Goethe költészetéről és a lázadás értelméről (értelmetlenségéről) beszél, amikor később megtudjuk, ki az.
Egy másik jelenetben a két lány Ayten anyjának keresésére indul, és az autójuk mellett a villamos ablakában meglátjuk az anyát Nejat mellett. Ez nem csak azt jelzi, hogy a két szereplő hajszál híján találkozott, hanem ezáltal tájékozódunk az időben is: a másik szálon még ott tart a történet, amikor Yeter még élt.
Az otthon keresésének motívuma, a hazavágyódás és elvágyódás erősen jelen van a filmben. Vizuálisan a különböző járműveken való utazás: a hajóból, autóból elénk táruló kép, az alagút, a vonat ablakában visszatükröződő táj, a villamos, mely átszeli a képet a szereplő és a kamera között, mind hangsúlyos motívuma a film világának. Nem beszélve az egymás mellé kerülő autóról és villamosról, mely által két ország, két generáció és két történet szála (nem metszi, hanem) elkerüli egymást.
A különböző epizódokban más-más karakterek kerülnek előtérbe, egyik sem főszereplő vagy mellékszereplő, a maga során mindeniknek a személyes drámáját át tudjuk élni. Aytent elkapják és visszaküldik Törökországba, ahol börtönbe kerül. Kedvese, Lotte utána megy Isztambulba, ahol a sors Nejattal hozza össze, aki szintén Aytent keresi. Erre azonban nem derül fény.
Lotte meghal, Ayten pedig kiszabadul, amikor Nejat a szintén kiutasított apja keresésére indul. És még sok véletlen (vagy sorsszerű?) egybeesés következik, sok újraértelmezett jelenet, fel sem tűnik a két óra, ami után egyszerűen nem jön, hogy felálljak. Várom, hogy hátha lesz még valami, egy jelenet, vagy egy kép a feliratok után, pedig igazából tudom: jó az, ahogy vége van.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
