59. Berlinale: két válasz arra, milyen nőnek lenni a mélyülő ráncok idején
Gyenge Zsolt 2009. február 14. 09:49, utolsó frissítés: 10:07Az elmúlt napok a korosodó nők varázsáról, annak elmúlásáról és megújhodásáról szóltak Berlinben. #i#The private Lives of Pippa Lee#/i# és #i#Chéri#/i#.
Robin Wright Penn és Michelle Pfeiffer két különböző rendező kamerája elé állt arról „beszélni”, hogy milyen nőnek lenni az egyre mélyülő ráncok és a növekvő korkülönbségek idején.
Rebecca Miller mifelénk a Jack és Rose balladája rendezőjeként lehet ismerős, most pedig egy olyan filmet készített, ami teljesen női szemszögből kérdez rá a párkapcsolati problémákra. Robin Wright Penn (Pippa) egy nála évtizedekkel idősebb férfi feleségeként, közel az ötvenhez éli napjait egy luxuskörülményeket biztosítő nyugdíjas telepen.
Az elsősorban partneri kapcsolatként működő, jólétet, nyugalmat és gondtalanságot biztosító házasságba Pippa egy drogokkal, szabad szexszel és művészkedéssel tarkított szertelen, vad periódus lezárásaként kerül. Az elmúló évek, a felnevelt gyerekek után a súlyos szívbeteg férj mellett
a megnyugvás helyett a helyet nem találás időszaka köszönt be.
Mit tegyen ilyen helyzetben egy nő, akinek a feladata, amellett, hogy a párját átkíséri a túlvilágra, azt is kitalálni, hogy mihez kezdjen önmagával a fennmaradó néhány évtizedben? Míg eddig arra törekedett, hogy viselkedésében, életmódjában a férfihoz öregedjen, most újra ki kell találja önmagát.
Rebecca Miller a The private Lives of Pippa Lee-ben a könnyebb utat választja ennek a dilemmának a feloldására: az idős férj viszonyának felfedezése Pippát a szomszédban lakó nála húsz évvel fiatalabb férfi (Keanu Reeves) karjaiba löki. A nő számára – úgy látszik – ez a fajta ingadozás maradt, amelyben saját évei mellett egyszerre kell megküzdenie azokkal az évekkel, amelyek lefele vagy fölfele elválasztják őt a férfiaktól. Robin Wright Penn alakítása azért különleges, mert
pátosz nélkül képes megjeleníteni
ezt a talán alig tudasított belső küzdelmet a körülötte egyre mélyülő időbeli szakadékkal. A szemek körüli ráncok rándulásai, a szájakat övező árkok moccanásai, az enyhén szikkadt kézfejek finoman remegő gesztusai fejezik ki ezt a légüres időben való lebegést, amelyben az öregedés elkerülhetetlen, a fiatalodás pedig lehetetlen, és ráadásul ha lehetséges is volna, nem kecsegtet már igazi boldogsággal.
Húsz évvel a Veszedelmes viszonyok után tért vissza Stephen Frears-hez Michelle Pfeiffer, hogy ezúttal egy huszadik század eleji történetben meséljen a kiöregedő kurtizánok keserű életéről. A rendező legutóbbi számottevő munkája a kortárs Londonban nagyon mai társadalmi problémákat feszegető Gyönyörű mocsokságok volt, ezért
kissé meglepő az a kissé felszínes, kosztümös dráma,
amelyet most letett az asztalra. Éppen ezért a Chériben kevésbé a sztori a fontos, mint inkább az, ahogyan a 45 év körüli főszereplő, Léa megéli a 19 éves fiúval való szerelmet.
A rengeteg szeretőből busásan meggazdagodott konzumhölgy már a visszavonuláson törné a fejét, mikor egyik pályatársnője fiába botlik, és egy olyan fura, hat évig tartó kapcsolat bontakozik ki közöttük, amelyben sosem esik szó szerelemről, távlatokról.
A srác fiatal nővel való házassága döbbenti rá Léát arra, hogy hiába a gyönyörű formában megőrzött test, a könnyedség, elegancia, a kecses mozgás, ez már nem az igazi fiatalság. A rengeteg munkával megőrzött látszat ellenére törnek elő az évek, és egyszerre nekünk is feltűnik az elpuhult arcbőr, a kiszáradt ajkak, a ráncosodó homlok. Mindaz, amit a „nyugdíj” előtt neki kellett elviselnie gazdag szeretőinél, most rajta jelenik meg.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
