Polanski filmje is indul az Arany Medvéért
2009. december 16. 10:40, utolsó frissítés: 10:40
Roman Polanski The Ghost Writer című filmje is indul a februári Berlinale versenyprogramjában, jelentették be a nemzetközi fesztivál szervezői. A The Ghost Writer című politikai thriller főszerepét Pierce Brosnan alakítja: volt kormányfőt játszik, aki bértollnok (Ewan McGregor) segítségével írja memoárjait.
Polanskit jelenleg házi őrizetben tartják svájci üdülőjében, amíg kiadatási eljárása zajlik. Az Oscar-díjas filmrendezőt szeptemberben tartóztatták le Zürichben, amikor még folytak a film utómunkálatai. Ha a produkcióval el is készül, az bizonyosra vehető, hogy a február 11. és 21. között zajló Berlinalén nem jelenhet meg személyesen.
A fesztivál szervezőinek tájékoztatása szerint Berlinben vetítik majd versenyen kívül Martin Scorsese Shutter Island című filmjét is, amelynek fő szerepeiben Leonardo DiCaprio és Ben Kingsley látható. A 26 versenyfilm között lesz a Bal című török, a Der Rauber című osztrák, a My Name is Khan című indiai, a Na Patu című boszniai és a Shekarchi című német-iráni film. Az Arany Medvéért induló többi produkció címét januárban közlik majd. A Berlinale 2010. februárban 60. évfordulóját ünnepli. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt