Kitiltották Lars von Triert Cannes-ból
2011. május 20. 10:16, utolsó frissítés: 10:17
Hitlerrel kapcsolatos kijelentései miatt kitiltották a Cannes-i filmfesztiválról Lars von Triert. A dán rendező szerdán közleményben kért elnézést, és tagadta, hogy antiszemita vagy náci volna - írja az Index.
"A Cannes-i Filmfesztivál a világ minden filmművésze számára nyitott, kivételes fórum, melynek keretein belül szabadon, korlátozás nélkül mutathatják be munkáikat. A rendezők szövetsége rendkívül sajnálatosnak tartja, hogy ezt a fórumot Lars Von Trier elfogadhatatlan, tűrhetetlen és az egész fesztivál szellemiségével ellentétes kijelentések közzétételére használta. A szövetség úgy döntött, hogy Lars Von Triert a Cannes-i Filmfesztiválon persona non gratának nyilvánítja" - áll a hivatalos indoklásban.
Lars von Trier szerdán nácinak nevezte magát, kifejezte Hitler iránti szimpátiáját, és azt mondta: "Izraellel tele van a tököm". A szervezők még aznap leállították versenyfilmje, a Melancholia díszbemutatója utáni buli előkészületeit. A Guardian szerint pedig a fesztiválszervezők lemondták a Melancholia női főszereplője, Charlotte Gainsbourg összes tervezett sajtótájékoztatóját és interjúját is.
Azt még nem tudni, lesznek-e további gyakorlati következményei a rendező kitiltásának: például el kell-e hagynia a fesztivál helyszínét, illetve a következő években kaphat-e meghívást Cannes-ba. (index.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt