Kezdődik a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál
2008. szeptember 03. 11:05, utolsó frissítés: 11:07
Szabó István Oscar-díjas filmrendező nyitja meg este a budapesti Vörösmarty moziban a Budapest Short (BuSho) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált, amelyen a világ legkülönbözőbb tájairól származó alkotók 90 kisfilmje versenyez egymással.
A szeptember 7-ig tartó seregszemlére, melynek mottója: "kis film, nagy élvezet", 61 országból 620 filmet neveztek. A fiatal filmesekből verbuvált, Deák Dániel, Gergely Zoltán, Igor Buharov, Rimóczi László és Szabó Simon alkotta előzsűri 90 filmet választott a versenyprogramba, míg 130 alkotást az információs programban mutatnak be.
A versenyműveket értékelő öttagú nemzetközi zsűriben egy atomfizikus is helyet foglal: a német Claudia Lehman hobbiból tanult filmezést és tavaly el is vitte a Berlinaléról a "legsokkolóbb rövidfilm" díját. A grémium további tagja Canko Vaszilev bolgár televíziós filmes, Carlos Guimares brazil filmkritikus, Libor Anita, a Film.hu moziportál szerkesztője és kritikusa, valamint a zsűri állandó tagja, a német Wolfgang Leis.
A BuSho-nak a Vörösmarty mozi mellett a DocuArt Kocsiszín ad otthont. A mustrát idén is számos kísérőprogram egészíti ki: vetítenek majd nagyjátékfilmeket, az érdeklődők workshopokon vehetnek részt, lesznek koncertek, videoinstallációs performanszok és több kiállítás is - köztük egy Andrzej Wajda lengyel filmrendező grafikáit bemutató tárlat. Idén első alkalommal Budapest mellett három vidéki városban - Szegeden, Szolnokon és Szombathelyen - is vetítik a versenyprogramban induló alkotásokat. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt