Heath Ledger utolsó filmje: Doctor Parnassus
Fülöp Noémi 2010. február 26. 14:37, utolsó frissítés: 14:37Terry Gilliam alkotása kultúrtörténeti kuriózum – vagy szerencsésebb volna inkább két, különböző filmről beszélni?
Ha egy produkció elmondhatja magáról, hogy Heath Ledger utolsó filmje, ez önmagában elég egy szerényebb kasszasikerhez. A The Imaginarium of Doctor Parnassus (Doctor Parnassus és a képzelet birodalma) kultúrtörténeti kuriózum, hiszen a fiatal színész a forgatás közben hunyt el, és a filmet nélküle fejezték be egy kreatív és jól sikerült huszárvágással.
A fantáziavilágban játszódó jelenetekben Tony arcot vált: hol Johnny Depp, hol Jude Law, hol Colin Farrell fizimiskáját ölti fel – aki nem olvasott utána, annak simán hihető, hogy Terry Gilliam rendező első perctől így képzelte el. Ám ugyanez azt is eredményezheti, hogy Ledger tragédiája
mellett háttérbe szorul a film maga:
a néző első perctől azt várja, mikor bukkan fel a vásznon az általa alakított Tony. Pedig Terry Gilliam történetében Tony korántsem kap ennyire kiemelt szerepet a Christopher Plummer alakította Doctor Parnassus, lánya, Valentina (Lily Cole) és segédje, Anton (Andrew Garfield) mellett.
Doctor Parnassus négyszemélyes vándorcirkusza Nagy-Britannia sötét utcáit járja, ám hiába öltözik fel a tizenhat éves Valentina bordélyházba is beillő jelmezekbe, a közönség nem túlságosan kíváncsi arra, milyen csodákat rejt a tükör túloldala. A négyesnek kajára is alig futja, ráadásul maga Tom Waits – elnézést, az ördög kísérti őket: kiderül, a doktor egy gyenge pillanatában halhatatlanságáért lányát ígérte oda az egyébként igen elegáns gonosznak.
Hogy ebből a slamasztikából nem tudnak segítség nélkül kimenekülni, az nemsokára nyilvánvalóvá válik – legyen bár több ezer éves, a doktortól csak félbehagyott mesékre és némi alkoholizálásra futja, Anton pedig hiába rajong Valentináért, egyelőre túl zöldfülű ahhoz, hogy hős váljék belőle. Azonban útjukba akad Tony, az akasztott ember, aki rejtélyes módon nem fulladt meg a kötélen, azonban fogalma sincs arról, kicsoda.
A film az első óra alapján akár egy megragadó látványvilágú, a szórakoztató felszín és a filozófiai mélységek között
ügyesen ellensúlyozó fantasy is lehetne.
De a tükör mögött ott rejtőzik Doctor Parnassus fantáziája: ahogy a szereplők átlépnek a túloldalra, a lepukkant kvázi-londoni utcák helyét gátlástalanul adagolt számítógépes grafika veszi át, a sztori folytatása helyett pedig izgalmas, de gyakran teljesen öncélú jelenetek tobzódása következik.
Aki imádja a Monty Python-filmek abszurd humorát, az ezen a ponton elégedetten felsóhajt, és felhőtlenül végigszórakozza a Doctor Parnassus második óráját. Aki viszont válaszokat és pontot várt a történet végére, minden újabb, az előzőnél is lehetetlenebb csavarnál jobban és jobban elveszti a fejét. Ez az a film, amelyiket lehetetlen elspoilerezni, mert néző legyen a talpán, aki egyáltalán megérti, mi is történt.
Persze, vitatható, hogy ez utóbbi kötelező feltétele-e egy jó mozinak. Utólag úgy érzem, akkor jártam volna a legjobban, ha a film felénél kisétálok a teremből, aztán egy következő alkalommal, felkészülve valami teljesen egyébre, megnézem csak a második órát. Viszont ha így tettem volna, most nem tudnék beszámolni arról, milyen szép gesztusnak találtam a film végén, a rendező neve helyett megjelenő A Film From Heath Ledger and Friends (Heath Ledger és barátainak filmje) feliratot.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
