Mi lesz Lewis Carroll hősnője, ha felnő?
Kertész Melinda
2010. március 26. 09:54, utolsó frissítés: 12:40
Ha valaki azért térne be a moziba, mert Tim Burton jellegzetes, kedvesen morbid stílusára kíváncsi, akkor inkább nézze újra a Beetlejuice-t.
Ismét együtt a Tim Burton–Helena Bonham Carter–Johnny Depp trió: a Charlie és a csokoládégyár, illetve a Sweeny Todd mozik után a borzongás ezermestere ezúttal Lewis Carroll Alice Csodaországban című gyermekmeséjének egy lehetséges folytatásában szereposztotta a két kedvenc színészét.
És mintha nem bízott volna a szereposztás révén az eleve garantált kasszasikerben, a produkcióját 3D-ben alkotta meg, amiből nem hiányoznak a speciális effektusok, de az animált groteszk figurák és a szőrmók cukiságok sem. Az eredmény? Egyre kevésbé Burton, egyre több igénytelen nézőt kiszolgáló történet, amit csupán a jelmez és a díszlet, illetve a hús-vér szereplők játéka, és az animációs figurák profi karakterformálása ment meg és tesz élvezhetővé. Így összességében nem nevezhető teljes csődnek a film, bár nem váltja be a Burton-rajongó hozzá fűződő reményeit.
Ami a sztorit illeti, a dejà vu érzés elkerülhetetlen: mintha a Disney jól bevált forgatókönyvének
az ezredik fénymásolatát
látnánk viszont a vásznon: bevezetés, bonyodalom, csúcspont, megoldás, befejezés – a tökéletesen kerek és előrelátható sztori, amelynek nyomán nem marad elvarratlan szál, a nézőt nem fárasztják váratlan fordulatokkal, megoldhatatlannak tűnő rejtélyek nem okoznak fejtörést.
Adott a valóságtól enyhén elrugaszkodott főszereplő, aki a történet kezdetén nem tudja magáról, hogy rendelkezik a megfelelő eszközökkel a sztori során adódó veszedelem leküzdéséhez, ám mégis megmenti a napot, majd a történet végén felnőtt emberként látjuk viszont. Másodolvasatra el lehet mondani azt, hogy a főhős felnőtté válásának története a film, ám az életét kezébe vevő Alice sajnos, nem túl meggyőző.
A gyermekmesék világából átmentett jellemzés alapján a szereplők élesen két táborba különíthetők el: a rosszat megtestesítő Vörös királynő és holdudvarához tartozó szereplők tökéletesen kontrasztálnak a jóságos Fehér királynő alattvalóival és segítőivel, akik körét maga Alice is bővíti.
Tim Burtonnak a filmen hagyott kézjegye annyira halovány, mint Alice-nak a magáról, illetve Mia Wasikowskának az Alice-ról alkotott képe. Annál jobb munkát végeztek az animátorok mind a 3D, mind a stop motion animálás terén, bár némely szereplő – például a Tweeddledee és Tweeddledum ikrek – arcbőrének textúrája leginkább a gumira emlékeztet.
A Johnny Depp és a Helena Bonham Carter által alakított Bolond Kalapos, illetve a Vörös királynő vitathatatlanul a film két legjobban kitalált és leghitelesebben előadott figurája: a jelmezeik Colleen Atwood munkáját dicsérik, a három dimenziós mesebeli tájak Karen O'Hara és Peter Young díszlettervezők remekei.
A feltehetően XIX. század végén játszódó történet első pár jelenetében megismerkedhetünk a még gyermek Alice-szal, akit egy visszatérő álom gyötör. A merész üzleti terveket dédelgető édesapja az egyetlen személy, akit beavat képzeletbeli világába. A következő jelenetben Alice már 19 éves, hiányolja apját, aki már nem él, és egyre nyomasztóbbnak tartja a társadalom vele szemben támasztott elvárásait. Egy fogadásra igyekszik anyjával. Kiderül, a fogadáson apja egykori üzlettársának fia készül megkérni a kezét. A vendégsereg elvárja Alice-től, hogy mondjon igent és vállalja magára a passzív feleség szerepét, tartsa be a jól szituált családokra vonatkozó etikettet, és felejtse el önmegvalósítási szándékait. Alice elmenekül az eléje térdelő kérő és az őket bámuló vendégsereg elől:
egy mellényes nyúl után szalad.
A klasszikus meséhez híven beesik egy nyúllyukba, és Csodaországban landol. Az allegória egyértelmű: a saját tudatalattijába esik a főhős, ahol saját démonjait kell legyőznie ahhoz, hogy autonóm felnőtté válhasson. Mikor ismét a felszínre kerül, a Csodaországban edződött lány az emancipáció jegyében mindenkihez intéz egy-egy kéretlen tanácsot, elmondja véleményét, majd, ki tudja honnan, üzleti érzékre tesz szert, és előadja az ex-jövendőbeli apósának a nagyszabású üzleti tervét, amit a férfi persze rögtön zseniálisnak tart. Az inkább XXI. századra jellemző feminista megnyilvánulása éppen korhűtlensége miatt kölcsönöz erőltetett befejezést a történetnek.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
