TIFF: amit eddig láttunk 4.
Kassay Réka 2008. június 06. 11:06, utolsó frissítés: 10:24Gyilkosság unalomból, a 70-es évek amerikai filmjeinek imitációja hatalmas műmosollyal és egy dokfilm: iráni nők mint fociszurkolók.
Las Meninas (Ukrajna, 2008, R: Igor Podolchak)
Igor Podolchak vizuális művész és Dean Karr videoklipes-fotós találkozásából született a kísérleti film, mely leginkább Velasquez Udvarhölgyek című festményét, illetve a holland csendéletfestők képi világát gondolja tovább.
Az első és az utolsó jelenetet kivéve a film egy belső térben játszódik, barokkos berendezéssel, olyan kompozíciókkal, melyek többszintű jelentéséről filmelméleti tanulmányt lehetne írni: gyakoriak a tükröződések, a tér különös felosztása belső keretekkel, az elemek ismétlődése, illetve mindezek különböző kombinációi (például a tükörképnek csak az imitációja az elemek megsokszorozásával).
Másfelől a látvány elemei szimbolikus jelentéssel bírnak. A családi asztal körül mindig a részletet látjuk, de nem azt, ahova az aktuális történés irányítaná a figyelmet. Az ételek hol szép és kívánatos, hol undorító látványként jelennek meg, a hangszerek erotikus fantáziák megtestesítőivé válnak.
A párbeszédek töredékesek, sokszor semmit nem tesznek hozzá a képek által közvetített jelentésekhez. Nincs igazi kommunikáció a szereplők között, csak be nem fejezett mondatok, hirtelen támadt, de ki nem mondott, vagy csak részben kimondott gondolatok.
A hangok viszont annál beszédesebbek, a rádió duruzsolása, az edények ideges, monoton csörömpölése és az egyéb, gyakran ritmikus, gyakran fülsértő, máskor kellemes zörejek a képpel együtt hozzák létre azt az erőteljes atmoszférát, amelyben szinte érezni az ízeket és illatokat, amiket a szereplők időnként emlegetnek.
Nem kell azonban feltétlenül koncentrált és elemző tekintettel nézni a filmet ahhoz, hogy jelentést kapjon: a kamera annyira vezeti a tekintetet, a látvány annyira adja magát, hogy simán bele lehet feledkezni, teret engedve a szabad asszociációknak.
Vetítik még: június 7., szombat – 20:00 (Művész mozi)
>> Paranoid Games. TIFF: amit eddig láttunk 3. >>
>> 4 film, semmi vér. TIFF: amit eddig láttunk 2. >>
>> A tojásos sör és társai. TIFF: amit láttunk eddig >>
Seven Days Sunday (Németország, 2007, R: Niels Laupert)
Megtörtént esetet dolgoz fel a két fiatalkorú bűnöző, Adam és Tommek története. A két srác egy lepattant lipcsei lakónegyedben él, idejét nem tölti ki semmi konkrét tevékenység, csak a bulik, a csajok, a lógás a haverokkal. Unalmukban kitalálják, hogy milyen lenne megölni valakit. Aztán az ötletet tett követi.
Niels Laupert, rendező a vetítés után elmondja: a témát, melyet egy újságcikkben talált, és melyből végül első nagyjátékfilmje (egyben diplomamunkája) elkészült, eredetileg rövidfilmre javasolták, mondván, hogy senki sem kíváncsi arra, ahogy megölnek valakit kilencven percben.
A végeredmény mégis megér egy nagyjátékfilmet, a konkrét cselekményen kívül a mellékszereplők, a részletelemek, az egész kontextus leírása jelentős szerepet kap a történetben. Ennek ellenére a szereplők motivációi bizonytalanok maradnak, mint ahogy az sem derül ki, átmennek-e valamilyen változáson a gyilkosság, majd az azt követő börtön után (amint nagykorúvá váltak, 25 év börtönbüntetésre ítélték őket, tudjuk meg a film végén).
Szándékosan nem törekedett arra, hogy megindokolja a szereplők cselekedeteit, mondja a rendező, mert a motivációk bemutatása valamilyen szinten mindig mentséget is jelent, neki viszont nem ez volt a célja. Elárulja, dokumentumfilmet forgat a két igazi szereplővel, és még hozzáteszi: talán jövőre ezzel is találkozhatunk majd a TIFF-en.
Vetítik még: június 6., péntek – 22:00 (Győzelem mozi)
Football Undercover (Németország-Irán, 2008, R: Ayat Najafi, David Assmann)
Dokfilm arról, ahogy Marlene, a német női fociválogatott tagja eléri, hogy csapata az iráni női válogatottal mérkőzhessen meg. A vízum megszerzése és többszöri halasztás után végül sikerül megszervezni a meccset, ráadásul Ázsia legnagyobb stadionjában, ahova ez alkalommal csak nőket engednek be.
Mindkét ország játékosai titokban egy ellenséges összecsapástól, még háború kitörésétől is tartanak, azonban a legsúlyosabb incidens, ami történik, az az, hogy az iráni női szurkolótábor egy idő után már nem a “hajrá, lányok”-at skandálja, hanem azt: jogunk van itt lenni, jogunk van a stadionba jönni.
Mindezt azután, hogy a hangosbemondón is felszólítják őket: viselkedjenek szépen, a kendő viselete kötelező, ha ugrálni, táncolni van kedvük, menjenek diszkóba, és utasítják a biztonságiakat, azonnal lépjenek közbe, ha nem megfelelő viselkedést tapasztalnak.
Bezzeg egy férfi nyugodtan ordítózhat, köpködhet, káromkodhat, csak a nőket kritizálják mindig – panaszolják a lányok.
A végén azonban minden jól sül el, a játékosok kéz a kézben ünnepelnek. A film leginkább a témája miatt érdekes, vannak benne jó interjúk és részletek, melyek számunkra újat mondhatnak. Azonban valóban a dokumentumérték marad a fő erénye: az operatőri munka nem annyira erős, és a vágásban elkövetett hatásvadász fogások sem igazán tesznek jót a végeredménynek.
Vetítik még: június 6., péntek – 21:30 (Echinox)
Viva (A. E. Á., 2007, R: Anna Biller)
Rikító színek, hawaii-mintás drapériák, nyugágyak, úszómedence, Martini reggelire és hatalmas műmosoly: a 70-es évek amerikai filmjeinek világát imitálja a film, és jócskán rájátszik a szerepre. Tipikus beállítások, tipikus szereplők, tipikus viselkedés, ami erre az időszakra/műfajra jellemző.
A főszerepben két kirakatbavaló életet elő házaspár, két elégedetlen, elhanyagolt feleség, aki ki akar törni krízisbe jutott házasságának kilátástalan helyzetéből. A két nő (háziasszonyhoz és feleséghez képest botrányosnak számító öltözékben) kiáll az utcára, hamarosan ki is szúrja őket egy közvetítő és elkezdődik a nagy élet: vacsora milliomos öregemberrel, gyémántkarkötő ajándékba, nudista partik, drogok, modellkedés.
A cselekmény, a félreértésen alapuló konfliktus utáni nagy egymásra találás és kibékülés, a boldog jövő biztosítása (utód, illetve egy erkölcsös karrier által) mind-mind a 30-40 évvel ezelőtti amerikai film legkiszámíthatóbb, legsablonosabb fajtájára mutat rá gúnyosan.
Az első 10-20 perc tömény poénözön, a közönség hangosan kacag, kommentál – ameddig megszokja a giccsáradatot, a túljátszott színészi alakítást. Ezután azonban kicsit leül a film és a későbbiekben sem tud már ehhez túl sokat hozzátenni. De azért újra meg újra derülünk rajta, és jólesik, hogy nem az a fajta humor, ami az utóbbi időben népszerű az itthoni mozikban (meg egyáltalán). Viszont lehet, hogy másfél órában jobb lenne, mint kettőben.
Vetítik még: június 7., szombat – 10:15 (Köztársaság mozi)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
