Gabriel García Márquez: Egy emberrablás története
Kertész Melinda
2009. április 10. 17:04, utolsó frissítés: 17:15
Túszejtés, drogháború, 90-es évek Kolumbiája: Márquez igaz történetet ír "abban a reményben, hogy ez a könyv soha többé nem történik meg velünk". #b#[könyvespolc]#/b#
A Kolumbiát pusztító kábítószerháború közepette a drogmaffia elrabol tíz személyt. Márquez az egyik volt túsz felkérésére, interjúk, nyomozások és az eseményekről beszámoló cikkek alapján önti regényformába a történetet, amely nemcsak az elrabolt személyek átélte szörnyűségek, hanem
egy háború pusztította ország korrajzát
is az olvasó elé tárja abban a reményben, hogy ez a könyv soha többé nem történik meg.
Szerkesztés szempontjából olyan, mintha egy regényszerű beütésekkel rendelkező tényfeltáró riportot olvasnánk, néhol kifejezetten azt a benyomást kelti, mintha egy halom újságkivágásból álló, igényes szerkesztési munkával megfelelő sorrendben összeragasztott tekercset olvasnánk, vagy egy megfontoltan vágott dokumentumfilm pörögne le előttünk.
Az egyetlen dolog, ami mintha a fikció irányába tolná el az írást, az maga a történet valószerűtlensége, pedig az Egy emberrablás története nagyonis
valós történések krónikája
gyanánt íródott. Márquez a mindig meglepni képes stílusa mellett nem sok teret enged a történet szolgáltatta meglepetésnek, előre bejelenti a halálos áldozatokat, nem hajt a szenzációra. Megkíméli a váratlan fordulatok okozta izgalomtól, viszont mégis túszul ejti az olvasót, aki előtt fokozatosan bontakozik ki a történet, lépésről lépésre érti meg az események közötti összefüggéseket.
A regény a drogmaffia és a majdnem teljesen autoritását vesztett hatalom már két évtizede tartó, immár kiéleződött harcának kellős közepébe sodor, egy olyan Kolumbiában, amelyben mindennaposak a gyilkosságok, ahol senki sem csodálkozik azon, hogy a mezőn holttestek bukkannak fel, a bizonytalanság az egyetlen biztosra vehető állapot, az életnek pedig csak akkor van értéke, amikor zsarolás eszközét, avagy csere tárgyát képezi.
Látszólag két tábor harcol egymással: az állami hatalom képviselői, illetve a Kiadatás Alá Esők csoportja, vagyis azok a kábítószerkereskedők, akik gaztetteiket külföldön – leginkább az Egyesült Államokban – követték el, és akiket ezek az államok saját bíráik elé állítanának, így kiadatásukat követelik Kolumbiától. Persze
a bűnözők inkább saját országukban raboskodnának,
így megpróbálják rávenni a kormányt, törölje a kiszolgáltatásukat előíró paragrafust az idevágó törvényből.
Szándékuk nyomatékosítása gyanánt tíz befolyással bíró embert, illetve ilyen személyek hozzátartozóit rabolják el – zömük újságíró.
A történet az újságcikk-jelleget attól vetkőzi le, hogy az író nem áll meg a tények száraz közlésénél, a túszok, a kiszabadításukért küszködő családtagjaik, de a fogvatartók, a kábítószermaffia tagjainak és a vezérüknek, Pablo Escobarnak a lelkiállapotáról is beszámol, illetve a háború pszichológiájára is utal.
A helyzet egyik tábor számára sem egyszerű: megindító rádöbbenni arra, hogy tulajdonképpen
mindenki ugyanazért a célért,
családja és saját biztonságért, nyugalomért, békéjéért küzd. A foglyok, az állami hatalom és nem utolsó sorban a kábítószermaffia tagjainak tehetetlenség okozta kétségbeesése pókhálószerűen lepi be a történetet.
Eleinte úgy tűnik, a konfliktus megoldódásához elegendő lenne, ha a kormány eltörölné a bűnözők kiadatását lehetővé tevő ominózus cikkelyt, azonban kiderül, ez a háború már-már megfékezhetetlenül saját életre kelt, irányíthatatlan szörnyként szedi áldozatait.
A hatalomról ugyanúgy nem mondható el, hogy a jó megjelenítője, ahogyan a terroristák sem a felsőbbrendű rosszat testesítik meg: míg az ország törvényhozó szerve minden erejével és a rendelkezésére álló eszközökkel az ország stabilitásának visszaállítására törekedik, a próbálkozások sok esetben a tehetetlenség, a szervezetlenség és a túlkapások miatt buknak el.
Márqueznek csupán második nekifutásra sikerült a valósághoz hűen ábrázolni a történteket: később úgy nyilatkozik a könyv megírásáról, mint élete későn rászakadt,
legnehezebb és legszomorúbb feladatáról.
Marquez számára az első változat elkészülte után vált világossá az a tény, hogy az ebben a periódusban történt emberrablások nem függetleníthetők egymástól, hiszen egy terrorszervezet számára egy és ugyanazt a célt szolgálták.
A második verzióban már az elrablást sem maroknyi embert érintő tényként kezeli: nyilvánvalóvá teszi, hogy ez egy egész ország fájdalma, így a történet főszerepét sem egyetlen személyre osztja – víziójában a főszereplőt maga a háború testesíti meg.
Végül hadd ajánlja maga Marquez könyvét az olvasóknak, "ártatlanoknak és bűnösöknek egyaránt - abban a reményben, hogy ez a könyv soha többé nem történik meg velünk".
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
