Hajdu Szabolcs: körbeutaztam ezalatt a pár nap alatt a Földet
kérdezett: Dunai László 2009. június 10. 13:01, utolsó frissítés: 2009. június 11. 11:00Butaság azt gondolni, ha valami a másiknak nem tetszik, akkor ő hülye vagy rossz az ízlése – így a filmfesztivál magyar zsűritagja. #b#[interjú]#/b#
Hogyan értékeled a versenyfilmeket?
Hajdu Szabolcs: – Nekem alapvetően tetszett a válogatás, egy nagyon intelligens és nagyon átgondolt struktúrát látok mögötte, nagyjából körbeutaztam ezalatt a pár nap alatt a Földet. Úgy válogatta a filmeket Mihai Chirilov, ahogy a román film is ajtót nyitott a világ számára Románia felé.
Ezek a filmek is azt az utat járják, megnyitnak egy ablakot, egy ajtót a különböző országokba, és nagyon érdekes volt mennyivel többet tud meg az ember ezekből a filmekből, mint a hírekből. Ha egy érzékeny személyiség és egy jól átgondolt történet áll a film mögött, akkor az embernek katarzisa van. Ez megvolt nálam néhány filmnél.
Mindenki máshogy válogatott a zsűriből: más ízlésű emberek, más kultúrából jönnek, mindenki más élményanyaggal, mindenki máshoz kapcsolódik és elég különböző véleménnyel voltunk a filmekről.
Én úgy hat filmet nagyon szerettem ebből a válogatásból: a két fődíjas filmet (Észak, Rendőr, melléknév – szerk. megj.), a rendezői díjas filmet (Kabuli gyermek), ezenkívül a közönségdíjas filmet (Machan). A Bahrtalót nagyon sajnálom, amiért nem kapott díjat, mert az is pontosan egy ilyen típusú film: nem láttam eddig még ezt a világot megmutatni, Erdélyt a gáborcigányokkal.
A német filmet, az Alle Anderent is nagyon szerettem. Kevésbé a spanyol filmet (A dada), meg az angol dokumentumfilmet (The Complete History of My Sexual Failures). Kedveltem a francia dokumentumfilmet Amerikáról (Ma éjjel Hollywoodban alszom), de nem éreztem, hogy ezeknek a versenyprogramban, a játékfilmek között lenne a helye.
Szombaton este utolsó filmként néztük a Porumboiu-filmet, a Rendőr, melléknevet. Azért arra kell aludni egyet, hogy pontosan értékeld, mi is történt, mi ebben a rendezői vállalás, hogy csinálta meg ezt az egész történetet. Kicsit nehéz volt, hogy rögtön mentünk utána megbeszélni a díjakat, elosztani, hogy kié legyen. De a Norddal és Porumboiu filmjével nagyjából mindenki egyetértett. Volt, aki egy kicsit erre húzott, volt aki kicsit arra, így állapodtunk meg a megosztott fődíjban.
Mihai Chirilov említette a The complete history of my sexual failures egyik vetítése előtt, hogy a zsűri elégedetlenkedett, illetve meglepődött azon, hogy a dokumentumfilmek a játékfilmekkel együtt szerepeltek. Neked hogyan sikerült ezt különválasztani, mi volt az az egységes kritériumrendszer, amit mindegyik filmre alkalmaztál?
– Nagyon érdekes volt, hogy elvisz valaki Afganisztánba, Kabulba, egészen közel tudsz menni emberekehez, és pár óra múlva ott vagy Angliában és látsz egy telített, szétcsúszott értelmiségi idiótát, akinek a legnagyobb problémája az, hogy nem áll fel a farka. Ezek nagyon nagy kontrasztok. Nagyon nagy kontraszt ezek után megnézni Lalit és Lórit, akik a jég hátán is megélve boldogulnak itt a kis Közép-Kelet-Európában. Azután pedig látod a két telített, nyugat-európai értelmiségit, akik elmennek nyaralni sok pénzért és boldogtalanok (Alle anderen – Mindenki más).
Így egyben nagyon erős az egész, egymás után nézve. Ezért nagyon nehéz megítélni azt, hogy önmagában a film rendezőileg, dramaturgiailag, operatőrileg mit jelent. Elsősorban a tematika volt az, ami nagy hatással volt rám, hogy folyamatos ismereteket szerzek a világról.
A hivatalos programon és a versenyfilmeken kívül mi volt még az, ami a TIFF-ben megfogott?
– A zsűrit tényleg megpróbálták a legjobban kiszolgáni, kifogástalan volt a vendéglátás. Tudor Giurgiu szerintem egy hihetetlen nagy tehetségű diplomata, nagyon jó házigazda. Mindenhol van káosz és természetesen itt is improvizálni kell időnként, de a pénzben jobban támogatott fesztiválokon időnként sokkal nagyobb káoszt láttam. Az az igazság, hogy ilyen helyeken jobban érzem magamat, mint a túlfeszített, merev fesztiválokon. Az ilyen hardcore típusú fesztivál az én alkatomhoz rendezőileg is jobban illik.
A zsűriben különböző életkorú, a világ különböző tájairól érkezett emberek voltak. Hogyan sikerült közös nevezőre jutni és melyik volt az a film amelyiken esetleg vérre menőkig vitatkoztatok? Egyáltalán volt-e ilyen film?
– Olyan film nem volt, amiben mind az öt ember megegyezett, a fődíjas filmekben sem egyezett meg mind az öt ember, hiszen annyira más ízlésekkel rendelkező emberekről van szó. Nem ismertük egymást azelőtt, én Magyarországról, a másik Amerikából, a harmadik Spanyolországból, a negyedik Izraelből vagy innen Romániából érkezett. Mindenki másfajta filmeket csinált előtte, másfajta filmeket kedvel.
A legnagyobb butaság azt gondolni, ha valami a másiknak nem tetszik, akkor ő hülye vagy rossz az ízlése. Nem, egyszerűen máshonnan jön és mások a tapasztalatai. Én láttam egyes dolgoknak az igazságát, másvalaki pedig teljesen hazugnak látta. Bizonyos színészeket nagyon jónak láttam, másvalaki nagyon rossznak látta.
Az az érdekes, hogy még a feleségemmel is volt ilyen és ezen nagyon meglepődtem, mert mi azért tizenkét éve ismerjük egymást, és nagyon nagy részben megegyezik az ízlésünk. Olyan még nem volt hogy ha nekem tetszik egy film, akkor legalább neki egy kicsit ne tetszene. Itt volt olyan film, amiről ő úgy jött ki, hogy hihetetlen, ez fantasztikus volt, én meg azt mondtam, hogy ez nem tetszett. A vita pontosan ezekből a kulturális és élménykülönbözőségekből fakad, és minden díj valakinek keserű pirula volt.
Hogyan írtátok meg a díjakhoz az indoklásokat?
– Van egy nagyon rutinos újságíró, ő kezébe vette a tollat, mindenki mondta, hogy mit gondol arról a filmről és ő összerakta. Erről jut eszembe, hogy az operatőri díjban mindannyian megegyeztünk, de sohasem volt, hogy öt ember egymás kezébe csapott.
Az előfordulhat, hogy a Biblioteque Pascal (Hajdú Szabolcs következő filmje, amit részben Marosvásárhelyen forgattak – szerk. megj.), jövőre a TIFF-en is be lesz mutatva?
– Ez nagyon attól függ, hogy milyen víziót talál ki Chirilov legközelebb. Ha meghívják, akkor a magyar napon bemutatják. Mondjuk az túlzás, hogy az én filmemet mindig be kell mutatni, mert van egy csomó más magyar film is, amit érdemes megnézni. Örülnék neki, mert itt csináltuk, sok helyi emberrel és sokan soha az életben nem tudják ezt a filmet megnézni moziban. Ezeknek a filmeknek nincs esélyük, hogy moziforgalmazásba kerüljenek.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
